Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Josef Rohác

MTI Itthon

Rohác: "Az nem én vagyok, akkoriban nem voltam kopasz"

Iratismertetéssel folytatódott az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohác büntetőpere csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Jozef Rohác a tárgyaláson elmondta, nem ő van azokon a felvételeken, amelyeket akkor biztonsági kamerák rögzítettek, hiszen akkoriban nem volt kopasz, nem is kopaszodott. Közölte azt is, hogy a testén lévő heg nem a robbanásból szerzett sérülés nyoma, hanem egy korábbi orvosi beavatkozásé.

MTI/Magyar Nemzet Bűnügy

MN: Újabb elfogatóparancs Rohác ellen

Újabb elfogatóparancsot adtak ki nemrég a Fenyő-gyilkosság miatt jelenleg Magyarországon előzetes letartóztatásban levő Jozef Rohác ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

HavariaPress Bűnügy

Rács mögött marad Rohác

Meghosszabbított a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásával kapcsolatban emberöléssel meggyanúsított Jozef Rohác előzetes letartóztatását a bíróság.

MTI Itthon

Egy darabig még rács mögött marad Rohác

További két hónappal meghosszabbította Josef Rohác előzetes letartóztatását az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indított büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság.

MTI Itthon

Meghosszabbították Josef Rohác előzetesét

A szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélyére való tekintettel hosszabbították meg Josef R. előzetes letartóztatását.

hvg.hu Világ

Kiadták Magyarországnak Rohac feltételezett bűntársát

Szlovákia kiadta Magyarországnak a júliusban letartóztatott Zs. Imre magyar állampolgárt, a szlovák állampolgárságú Jozef Rohác állítólagos bűntársát - közölte csütörtökön Peter Préti, a szlovák legfelsőbb bíróság képviselője.

Szebb grafika, gyorsabb működés, új járművek – óriási frissítést kap a lassan 12 éves GTA 5

Szebb grafika, gyorsabb működés, új járművek – óriási frissítést kap a lassan 12 éves GTA 5

Nemzetközi lapszemle: Az ellenség a Fehér Házban van

Nemzetközi lapszemle: Az ellenség a Fehér Házban van

Szürreális ok miatt tiltja ki Trump az AP hírügynökséget a Fehér Házból

Szürreális ok miatt tiltja ki Trump az AP hírügynökséget a Fehér Házból

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

A Kreml szerint Georgescu nélkül nem legitim a román elnökválasztás

A Kreml szerint Georgescu nélkül nem legitim a román elnökválasztás

A második világháború utáni brit–amerikai kapcsolatok egyik legnehezebb tárgyalása áll Keir Starmer előtt

A második világháború utáni brit–amerikai kapcsolatok egyik legnehezebb tárgyalása áll Keir Starmer előtt

Szintet lép a Google: itt a teljesen új keresés, amivel a ChatGPT-t is legyűrné

Szintet lép a Google: itt a teljesen új keresés, amivel a ChatGPT-t is legyűrné

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

Szerbiába utazott Orbán Viktor

Szerbiába utazott Orbán Viktor

A címlapról ajánljuk